A múlt héten feltettük azt a kérdést, hogy mennyit is ér tulajdonképpen a FIFA világranglista, hiszen a két csapat pont egymást követi a legjobb húszban, így lemérhető a lista objektivitása.
Nos, az eredményből nem következik, de a mutatott játék alapján meg kell állapítani, hogy vagy a magyar csapattól óriási bravúr a 19. hely, vagy a horvátok 18. pozíciója csalóka.
A meccs előtt volt a játékosoktól a szurkolók felé egy megható, fantasztikus gesztus, ami elképesztően jól esett a fanatikusoknak és egyébként hihetetlenül igaz is: megköszönték a bíztatást, és kiírták egy hosszú drapérián, hogy a szurkolók nélkül ma nem lenne eb szereplés.
Az első félidőben tiszta képet kaptunk a valódi futball erejéről. A legnagyobb ászukat (Rakitic) és még néhány nagyon jó futballistájukat nélkülöző dalmátok hihetetlenül pontosan tették-vették a labdát, nem, vagy alig volt labdakezelési hibájuk, könnyedek voltak, mégis magabiztosak. Közülük is kiemelkedett Modric és Pericic, akik hihetetlen jó futballisták és ezt tegnap is bebizonyították. Pontosan tudják, hogy mit akarnak a pályán és ezt meg is tudják csinálni. Őstehetségek. Ki is használták a magyar csapat rutintalan védekezését és a Juve sztár Mandzukic révén 0-1-el vonultak szünetre a csapatok.
A második félidőre nagyot változott a meccs. Mi négyet cseréltünk (ez nem szokott mindig jót jelenteni), a horvátok pedig érthetetlenül visszavettek a tempóból.
Bejött Szalai (aki megítélésem szerint nem játszott rosszul, kemény volt, és főleg a már egész stadion által bekövetelt Böde beállása után árnyékékként jól futballozott), Elek, Bogdán és Nikolic. Látszott, hogy a kapitány kísérletezik, de hát ezek a meccsek erre vannak.
A nagy akarásnak ezúttal gól lett a vége, ahol Dzsudzsák Balázs bebizonyította, hogy a 23 méter lett az új 25 (utalva bukaresti ilyen távolságból szerzett góljára).
Az utóbbi évek legjobb második félidejének hála döntetlen lett végül a meccs, ami mindenképpen nagy eredmény.
Összességében kijelenthető, hogy –és most visszautalunk a FIFA ranglistára, hogy mind két állítás igaz: nekünk még erősen szokni kell a legjobb 20 mezőnyét, míg a horvátoknak a legjobb tíz sem elérhetetlen cél.
